A szeretet akár a flow -és vajon ez kortól függ?

2012. febr. 21. 22:00 - írta NoraOak

Üdv Neked! :-)

Azt hiszem az olyan pillanatok miatt szeretem az életem, mint a tegnapiak közül az egyik. Veled történt már ilyen?

Úgy értem olyan pillanat, ami később -akár másnap- órákká nyúlt? Sosem voltam képes arra, hogy ezt az érzést leírjam. Általában, ha megpróbálkoztam kifejteni a társaim félszavakból kitalálták. A felnőttek azonban nem. Így aztán rettegve vártam a felnőtt kort, azt hittem, belőlem is elvész. Aztán nézz rám, itt vagyok tizenkilenc évesen és rá kellett jönnöm, hogy nincs olyan, hogy felnövés, maximum kiölöd magadból a gyerekséget. Amire meg nem vagyok hajlandó.

Kipróbálhatod. Kérdezz meg egy idősebb embert a közeledben és meglátod. Úgy fog tekinteni Rád, akár egy bolondra, vagy elsüti, hogy a mai generációk mintha lököttek lennének. Ilyenkor mindig felötlik a kérdés, hogy ők ezt soha nem tapasztalták meg? Tény az ő idejükben az ember nemigen ért rá saját magát keresni. Legfeljebb munkát, jó családi körülményeket és ételt az asztalra. Amivel nincs is semmi bajom.

De nem tudom elhinni, hogy üres lett volna. A minap hallottam a The Pretty Reckless új számát a You-t, itt a neonon. (Utólag hálás köszönetem érte). Mintha a belőlem zengett volna a dal. Ugyan szerelmesnek tűnik, ellenben én annyira magaménak éreztem, hogy egy fikarcnyi szerelem sem mozdult meg bennem. Csak szeretet. És fájdalom. Mindazok iránt, akiket ismerek/ismertem.

Ekkor a szeretetem elkezdett áramlani a véremben egy olyan energiává alakulva, amit csak flow-nak hívhatok. Különösen a legjobb barátnőm derengett fel sokszor. Olyan ő nekem, mint a hit. Nem tudom, Te szoktad-e hasonlítani az embereket a fogalmakhoz. Én igen.

Ebben a mindent elöntő flow folyamban jöttem rá, hogy a legjobb barátnőm olyan nekem, mint a hit. Ha ő nincs, valahogy nem találom a kapcsolatot ezzel a világgal. Tudom veszélyes, de így van. Ráadásul december huszonötödikén született. Amikor ez a dal belecsengett a fülembe, akkor tudatosult bennem, hogy ő igenis az én hitem saját magamban. Tudnod kell rólunk, hogy a velőnkig különbözünk, kizárólag a mérhetetlen tolerancia, no meg az együtt töltött évek és események azok, ami miatt mondhatni sosem veszekedtünk még komolyabban. Őszinte. Időnként keményen az.

A flow-m pedig kitört, mégpedig egy videó formájában. Készítettem neki egy videót, ezzel a zenével és leírtam mindazon gondolataimat, amik ennyi év távlatából feltüntették a barátságunkat. Sírt rajta. Nem akartam, hogy sírjon. Még boldogságból sem. Azóta még jobban hiányzik. (Én Miskolcon járok egyetemre, ő Pesten.)

Szerinted, ahogy telik az idő, komolyan elveszítjük azt a mindent elsöprő flow erejű szeretetet? Én így érzem. Körbenézek, mindenhol megfásult emberek és engem néznek bolondnak, ha el tudom felejteni a világot órákig, mert áramlik bennem ez az egész. Ami mulatságos, mert normál esetben nem szoktam ilyen szeretetteljesen viselkedni. Elég zárkózott típus vagyok. Ezt az egyik fiú is sérelmezte (mintha neki egy csöppnyi köze lenne hozzám -hoppá na igen a zárkózottság):

- Akkor honnan fogod tudni, hogy szeretnek téged, ha nem bízol?

- Hiszek abban, hogy ha a szemembe mondják és nem kérnek nagyközönséget, akkor talán nem fogok halálra rémülni a hirtelen lerohanástól.

- Ez hülyeség.

- Naná. Hülye kérdésre, hülye válasz.

- Ez nem volt hülye kérdés.

- De az már eleve, hogy ez téged foglalkoztat.

Erre megsértődött. Még mielőtt félre értenéd, nem szeret úgy engem. Csak a saját világában él és vannak különös beszélgetéseink. Hiába bölcsészek.

 

Ui: Ne higgy azoknak, akik állandóan azt hajtogatják, hogy nőjj már fel. Ők mitől különbek Nálad? Mert ezt kibírják mondani? Vagy mert irigykednek? Nincs felnőtt ember. Csak felelősségteljes. Hogy mit jelent ez? A flow-t is ép ésszel kontrollálni tudja. Vagyis azt tudja, hogy áramolnia kell. Kortól függetlenül.